/Bambergi út 2006. október 19-23./
2006. október 19-én csütörtökön, hajnali fél 2-kor a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar izgatottan gyülekezett a Zsinagóga előtt. Hamarosan meg is érkezett Götz Lala és Csertán Feri a busszal, és rövid búcsúzkodás után a kórustagok Hosszú Szuri előre elkészített „koreográfiája” szerint szépen felszálltak.
Irány Sopron – Bécs – Regensburg – Nürnberg – Forchheim – Bamberg! /Ezt az utat kedves kórustársunknak, Fitz Lucia szoprános-nak köszönhetjük, aki minden követ megmozgatva, részletesen kidolgozott „haditerv” alapján vezényelte az 5 napos kirándulást! Hálás köszönet érte!/ A hajnali indulás megtette a hatását, hamarosan mindenki mély álomba zuhant, – no persze a sofőrök kivételével! Mire feleszmélt a csapat, már Salzburg elfutó hófehér várát, az Alpok gyönyörű nyúlványait láthattuk.
A Pavlovi-reflexek remekül működtek – az első tízórais zacskó megzizzenése után mindenki jóízű falatozásba fogott. Jó hangulatú beszélgetések indultak itt is, ott is, általában korábbi úti élmények merültek fel a múltból – hiába, ez egy összeszokott csapat!!! Még a beígért buszos próbát is megúsztuk – hála fáradt kórusvezetőnknek! /A kottatartókat jó mélyre „ástuk” ugyanis a bőröndök legaljára!/
Simon Judit – mint Mikes Kelemen tette Rákóczi személyi titkáraként és írnokaként – lelkesen jegyzetelt mellettem, nem győztük az adatokat diktálni neki.
12.40-kor érkeztünk meg egy szépséges kisvárosba, Forchheimbe, a Don Bosco Jugendwerk nevű szálláshelyünkre. Gyors ebéd a menzán – a gulyásleves speciális magyar étel, ezt más nemzetbéli szakácsnak nem tanácsos elkészíteni – , szobafoglalás, s irány az óváros.
Zegzugos utcácskákon, tereken, városkapun haladunk át. Kedves polgárházak üdvözölnek bennünket a Bajorországra oly jellemző virágözönnel, falfestményekkel. A sétáló utca elragadóan hívogat, hát még a sok szép kirakat: szét is széled hamarosan a társaság több kisebb csoportra – nehogy valaki elvesszen a nagy nézegetésben! A délután pillanatok alatt elillan, az ügyesek még egy bevásárlóközpontot is felfedeznek, könnyítve annak csokoládé-készletén.
A vacsora után /mindig mondta édesanyám, hogy nem szabad válogatni, mindent meg kell enni, különben hoppon maradok!/ hamarosan mély álomba merültünk. Szervusz Bajorország, nagyon szépen mutatkoztál be!
Október 20-án pénteken bőséges reggeli után, úticsomaggal felszerelkezve indultunk Bambergbe.
A Babenberg hercegek nevéből eredő Bamberg Németország egyik legszebb, legromantikusabb ősrégi városa. Bajorország útvonalán Nürnberg és Würzburg között fekszik, fontos közlekedési csomópont, a szövő- és fonóipar ill. a sörfőzés központja. /Ez utóbbiról majd később…/ No és egyetemi város!
Bamberg több mint ezer éve császári és püspöki székhely. II. Henrik 1002-ben Németország királlyá koronázása után ezt a várost választotta kedvenc uralkodási székhelyének.
Óvárosa 1993-tól az UNESCO Kulturális Világörökségének része. Sokan nem is tudják, hogy immár 10 éve testvérvárosa koronázó székhelyünknek, Esztergomnak. A városban kb. két tucat templom látható, mind páratlan a maga nemében. „A németek álomvárosa” a II. világháborút is átvészelte, majdnem sértetlenül került ki belőle.
Számunkra, magyaroknak igen fontos tény, hogy Bamberg számtalan magyar vonatkozású emlékkel rendelkezik. A bambergi dómban pl. a fiatal István király /akkor még nem keresztény/ egyetlen hitelesnek mondott lovasszobra található a nyugati kórus pillérén. A dóm újjáépítése /1237/ előtt készült, sokan Nagy Konstantin szobrának tartják. Újabban további bizonyítékok merültek fel a Szent István-ábrázolás mellett.
S hogy kerülhetett István király Bambergbe? Aki odafigyelt az iskolában a történelemórán, tudhatja: Szent István királyunk felesége, Gizella bambergi volt!
Ugyancsak a Dóm kincse egy császári palást, melyet vagy Szent István, vagy II. István ajándékozott a német császárnak. Sötét violaszínű és arany szállal sólyomvadászatot hímeztek rá: díszesen szerszámozott lovon ül a magyar király, a másik oldalon egy oroszlán látható. Valószínű, hogy veszprémi apácák hímezték e kelmét. /Ezt a palástot, sajnos, mi nem láthattuk!/ 2 Bambergi látkép A bambergi dóm
Idegenvezetőnk, a lelkes Stephan /Lucia nagybátyja/ vezetett bennünket. Bizony nagyon lassan haladt a csapat, mert minden érdekességre fogékonyak voltunk. A Regnitz folyó kanyargását követve jutottunk be az Óvárosba, miközben lelkes vezetőnk tudásával töltekeztünk A sörfőzdék említésére mintha gyorsabbá vált volna mozgásunk a girbe-gurba utcácskákban.
Bamberg nevezetessége ugyanis többek közt a híres „füstölt sör”. A macskaköves Jugend strasszén érjük el a legrégibb, 1500-as években épült sörfőzdét. /Életem párja is igen elcsodálkozott ezen idehaza – miután kinyitotta ajándékba kapott flaskáját, pedig már jónéhány sörfajtát megkóstolt. Osztrák barátai ugyanis egy ízben annyiféle sört csomagoltak neki össze szülinapjára egy műanyag ládába, ahány éves volt. Ez sajnos már „szakállas történet”, most már 3 ládába se férne bele az a jóféle „folyékony kenyér”./
A Regnitz partján megcsodálhatjuk a Concordia vizipalotát, a Művészek házait, a zsidónegyed szép palotáit, majd a vagyonos Böttinger-házat. A régi városháza látványa lenyűgöz a Malom-negyedben.
Követve Stephan elnyújtott „Judiiiit” felkiáltásait, a kedvéért /de csak az ő kedvéért, mert olyan aranyos!/ megmásszuk a 140 lépcsősre számlált híres hagymakupolás tornyot is, hogy fentről pazar kilátásban gyönyörködhessünk. Jókat nevetünk fent a magasban az alaposan félrefordított történeteken. Ki kit rúgott… – szóval hová rúgott? Lefelé pedig azt „fundáljuk”, hogyan csapjuk be az alulmaradtakat, miféle hatalmas „sportteljesítményre” kell felkészülniük, hogy megmásszák a tornyot!
Lent a kerengőszerű udvar bája után felfedezünk egy asztalra kihelyezett óvárosi makettet – ezt nemcsak a látók élvezhetik, hanem azon társaink is, akik vakok. Németországban több helyen alkalmazzák ezt a módszert, pl. Münsterben is. Egy festő csodás képeit is megnézegethetjük, sajnos a vásárlás kizárt. Kicsit borsosak az árai, tisztelt festő mester!
További utunk a „Régi csatorná”-hoz vezet, zsilipek, tímárházak után a „Villás ember” szobrát elhagyva zöldségesek, gyümölcsösök, virágosok portékáin ámulhatunk. Betérünk az 1700-as években épült jezsuita-barokk stílusban alkotott Márton templomba, és a főoltár elé állva énekelünk: „Soli deo Glória”.
A vásártéren aztán mindenki elfogyaszthatja az elemózsiáját, finom forralt bor vagy füstölt sör kíséretében.
És most következik a Császári Dóm! Itt áll ama nevezetes Szent István lovasszobor, amit már említettem! Maga a dóm is megér egy pillantást! Vagy tán többet? A háromhajós, hatalmas létesítmény sorsa, akár a többi templomé a világban. Többszöri leégés után a jelenlegi formájában tagozott pilléres árkádsorokkal osztott, bordás keresztboltozattal megtartott hatalmas építmény. Idegenvezetőnk hosszasan mesélte a bélletes kapuboltozat felett álló csodálatos szobrocskákhoz kötődő eseményeket, legendákat. De jó is lenne a Biblia ismerete! – gondolta bizonyára néhányunk a rengeteg bibliai név hallatán?
A templombelsőben lévő Henrik császár monumentális síremléke felett hangzik fel a „Locus iste”. Anton Bruckner csodálatos dallama megtölti a templom légterét. Angyaloknak érezzük magunkat fent a kóruson! Szent István ül a lován és hallgat bennünket. Még legszebb hangú szopránunk, Julika „fuldoklási jeleneté”-t is megtűri, diszkréten nem veszi észre.
Éppen 15 óra van, mikor az egyik díszes kapun jövünk ki. Bamberg legrégebbi harangja fogad bennünket kongásával – Jézus halálára emlékezve.
A Szent Erzsébet kúria meghitt hangulata fogad bennünket, majd a Régi Udvartartás nagy udvarán az erkélyről lecsüngő muskátli-függöny integet! Közös fotó készül! Reiner, másik kedves idegenvezetők – aki tanárember, elnéző mosollyal az arcán, akár egy karácsonyfa áll a rengeteg fotoapparáttal feldíszítve! Jót kacagunk a látványon!
Utunk folytatódik az Új Rezidencia felé. Innen a Rózsakertbe lépünk, a még mindig virágzó rózsák bódító illata fogad bennünket – s a rózsaágyások között rokokó szobrok. Nyaranta itt kb. 4500 rózsa pompázik. És a panoráma? Fentről látszik igazából, milyen sok szépséges templom díszíti ezt a remek várost!
Majd Reiner tréfásan felteszi a kérdést: mit szeretnénk? Sörözni, vagy látni a hírneves Kis Velencét? Velence?? Ez nagyon csábító!! Hadd jöjjön először Velence, majd utána a jófajta söröcske!!
Jól választottunk, dicséretet is kapunk érte! A régi városháza kapuja alatt pillantjuk meg a „Kis Velencé”-nek nevezett látványosságot. Az egykori halásznegyedet nevezték a bambergiek kedvesen Kis Velencének. Nagyon szépen díszített, gondosan restaurált 17-18. századbeli házsorok állnak a vízben. Ez a romantikus városrész nyáron sétahajóról egészen közelről is megcsodálható. Nagyon szép! A fiatalság köréből Veronika megcsillogtatta német-tudását, remekül lefordítva a tudnivalókat. Dicséret és köszönet érte!
És végre: a nap fénypontjaként, a Schlenkerla nevű füstölt sorfőzdében megkóstolhatjuk a híres füstölt sört. Előkerülnek az utolsó hazai „morzsák” is, /Bajorországban nem tiltják az „otthonról” hozott péksüteményt feltenni az asztalra!/ Julika pedig gondoskodik a „legendás” 112-es szoba minden lakójáról, finom bajor pereccel kedveskedik nekünk!
A régi kikötőnél váró buszunkat ugyan nem minden sorstársunk találja meg elsőnek – talán a jóféle füstölt sör miatt, vagy tán elcsábultunk egy souvenir-árus butikjában? A lényeg: hamarosan együtt vagyunk, és indulunk vacsorázni!
Stullendorfban fogadnak kedves vendéglátóink, egy ízig-vérig modern tenisz-klub éttermében fogyasztjuk el bőséges svédasztalos vacsoránkat. Előkerül a jóféle bajor finomság, a finom sonka többféle salátával körítve. Az ízletes vacsora után átadjuk ajándékainkat, majd közös éneklésbe fogunk. A bajor dallamok kellemesen ötvöződnek a magyar népdalokkal. Mindnyájan tudjuk: egy nyelven beszélünk, a zene nyelvén. Jaj, de régen megálmodta ezt már Bartók Béla!! Hosszas búcsúzkodás után tudunk csak elszakadni egymástól.
Október 21-én szombaton reggel csepergő esős időre ébredünk. Idegenvezetőnknek fő a feje: majd gyors döntés után megváltoztatja programunkat. Bízzunk az égiekben, csak nem történik meg velünk, hogy egész nap esik!
Úticélunk a híres-nevezetes Fränkische-Svájc! A Nürnberg, Bayreuth és Bamberg által közrezárt háromszögben a Fichtel-hegység nyúlványainak vidékét – szépsége miatt – FrankSvájcnak nevezték el. Valójában inkább fennsík ez a táj, melybe mély völgyet vágnak maguknak a folyók és patakok, fantasztikus alakú mészkősziklák merednek az égre, a dombok mélye pedig cseppkőbarlangokat rejt. Az erdős magaslatokat várak és várromok koronázzák, egész Bajorország területén itt látható a legtöbb.
Első állomásunk a kimondhatatlannak tűnő Vierzehnheiligen nevű falucska. Itt áll a Wallfahrtskirche, a bajorok leglátogatottabb búcsújáró zarándokhelye. A legenda szerint 1446-ban egy pásztorfiú buzgó imájára a puszta dombtetőn mind a 14 védőszent megjelent, és csakhamar „templom emeltetett vala azon a helyen”. Balthasar Neumann würzburgi építész főműve ez a templom, amelyet a régi kis kápolna helyén, 1743-72 között építettek.
Csodás barokk bazilikát pillantunk meg az esőfüggöny mögött. „Isten kertjének hívják ezt a tájat” – mondja idegenvezetőnk, majd némi várakozás után beléphetünk. Elámulunk ennyi szépség láttán! A főhajó közepén /”azon a helyen, ahol valaha Jézust látta a pásztor”/ áll a Kegyelem oltára. Különleges a baldachinos oltár is. Sok ülőalakja miatt inkább köztéri szoborra, mintsem oltárra emlékeztet bennünket. A főhajó alaprajza ovális, nyomvonalát oszlopok szegélyezik, a nyugati kápolna telis-teli van hálaadományokkal, köztük életnagyságú viaszfigurákkal. Útjaink során már találkoztunk több helyen is ilyen hálaadással, pl. Erdélyben is.
Hosszas engedélykérés után szabad csupán az éneklés, majd egy kölni kamarakórus zengő gospeljét is meghallgathattuk. Az ismerkedés remek tere ez alkalom, máris záporoznak a kérdések. Magyarország és Budapest hallatára széles mosollyal jeleznek a kölniek! Ők is épp kóruskörúton vannak, estére egy szomszédos városban lépnek fel!
Az eső kitartóan esik, kiérve a templomból az égiek újra támadásba lendülnek, repülnek az esernyők, s mi sikongatva futunk buszunk felé: irány Bayreuth!
Felső-Frankföld tartományi fővárosaként elsősorban Richard Wagner városaként ismert. Itt, a Hofgarten parkban épült meg 1872-74 között R. Wagner tervei alapján a klasszicista családi villa, a Wahnfried, mely 1973 óta múzeum. Hatalmas, mintegy 2281 kötetből álló könyvtára polcain a könyvek még ma is abban a sorrendben állnak, ahogyan a zseninek titulált Wagner helyezte el azokat. A múzeum nagy értéke, hogy itt őrzik a zeneszerző és az „őrült király” néven elhíresült II. Lajos bajor király levelezését is. A kertben temették el az 1883-ban velencei útján szívroham következtében elhunyt Wagnert és az 1930-ban Bayreuthban elhunyt feleségét, Liszt Cosimát. A Wahnfriedstrasse és Lisztstrasse sarkán álló házon emléktábla jelzi: e házban halt meg 1886-ban kiváló romantikus zeneszerzőnk, a virtuóz zongorista Liszt Ferenc.
Utunk Richard Wagner egykori színházához, a Festspielhaushoz vezetett. A buszban „zenetörténet-óra” hangzott el e sorok írójától a nagyszerű, ámde emberileg eléggé elfogadhatatlan stílusú romantikus zeneszerző életéről, felemlegetve néhány „világosan érthető” operáját. Tudjuk, hogy Wagner sok operájának témáját a német mitológiából választotta, melyek világa tőlünk kicsit távolabb esnek. Tán érdemes lenne itt „reklámot” csinálni kortársa, a mi magyar Erkel Ferencünknek, aki ugyan soha nem lépett ki a nemzetközi porondra anyagi gondjai miatt, viszont operáinak fő7 A Kegyelem oltára Festspielhaus és címszereplői minden alkalommal a magyar történelemből vett élő alakok! Jó lenne az ő „magyaros” műveit többször hallani, nemcsak a Bánk bánt!
Wagner a Festspielhaust évtizedeken át tervezgette magában. Mindig arról álmodozott, hogy neki lesz egy olyan színháza, amelyben csak kizárólag az ő operáit fogja előadni.
Eléggé egoista elgondolás, igazam van? A célért minden eszközt bevetett: „kihasználta” II. Lajos király „szinte rajongásig tartó” emberi érzelmeit őiránta, Liszt Ferenc, az após anyagi és szakmai támogatását, sőt még kötvényeket is nyomtattak, hogy a színház felépüljön.
S a színház 1876-ban kitárta a kapuit! A „Níbelung gyűrűje” nyitánya felharsant a színpadon! A nagy érdeklődés mellett játszott darabban /még I. Vilmos német császár is megjelent/ csupán a fellépők csalódtak kissé: az előadás után sem az énekesek, sem a zenészek nem kaptak gázsit! Hiába, nehéz a művészélet! Szokta is mondani Henni, kedvenc szopránosunk: Ha nincs pénz, nincs fellépés!
Wagner halála után felesége, Cosima, majd a Wagner-fiúk, később a Wagner-unokák, sőt, a Wagner-ükunokák vezetik a mai napig is működő Bayreuthi Ünnepi Heteket. Wagner álma, a színház ma is él és virul! Az ünnepi játékokat évente július-augusztusban rendezik meg minden évben. Állítólag már a 2007-es előadásokra nincs jegy, kérem, ne tolongjatok!
Miután megtekintettük Wagner és Cosima szép szobrát a parkban, lefotózkodtunk a hírességek szobormásával.
Feltöltekezve a zenei érdekességekkel, újra buszra szálltunk, és irány Frank-Svájc hegyekkel, várakkal, várromokkal kicsipkézett tája. Pottensteinben megállunk, egyeseket a finom sör csábított, másokat a szikla tetején meglelt várrom. A falucska vára a leghíresebb a környéken, 1056-70 között építették. 1227- ben ide menekült nagybátyjához, a bambergi püspökhöz Árpád-házi Szent Erzsébet, miután férje meghalt a keresztes háborúban. Mikor sógora ezt megtudta, kiűzte őt gyermekeivel együtt a wartburgi várból.
Csodás a táj! A jellegzetes favázas házak kertjei virulnak. Sőt, egy helyen aranyeső-bokor virágzik! Harnoska finoman megjegyzi, itt minden falunak „Stein” a vége, ki tudja mindet megjegyezni? Szűk, erősen kanyargó úton haladunk. Kapaszkodj, mert jön a kanyar! Sofőreink helytállnak a kemény terepen, mindannyian biztonságban vagyunk! Idegenvezetőnk felhívja figyelmünket egy sziklán jó állapotban fennmaradt Frankföld másik legöregebb várának gótikus bástyatornya. Állítólag amikor ezen a vidéken tartózkodott Wagner, akkor írta a Parsifal c. zenedrámáját. /Wagner nem az opera kifejezést használta műveivel kapcsolatban./
Leszállunk Gössweinsteinben! Ki a dombon épült barokk bazilikára kiváncsi, ki a lejtőn felfelé vezető utca bájos házait nézegeti. A fiatalok rögtön „nyúlcipőt” húznak, s irány a Vár! A kórus hölgytagjai vágyakozva nézegetik a temérdek ásvánnyal, ékszerekkel, féldrágakövekkel, fossiliákkal teli boltocskák kirakatait. E sorok írója a mai napig is fájlalja, hogy nem vett magának egy szépséges nyakláncot a többi 20 mellé!
Még egy játékmozdonyt és vonatot is felfedezünk az egyik ház oldalfalán, a kicsi építmény fel s alá pöfékelve halad, elkápráztatva az arra haladókat. A varázslatos kirándulástól kissé elpilledve, az est fénypontjára koncentrálunk! Fellépés következik Heroldsbach-ban, a Sportcsarnokban.
Az „Ősz-Vadászat-Termények” témakörrel megjelölt rendezvény megmozgatta a szomszéd falvak lakóit is. Hatalmas modern sportcsarnokba érkezünk, minden fellépő külön termet kap, mi kettőt is.
Kisgyerekek kórusától a felnőttekig itt mindenki fellép. Hallhatunk megunhatatlan gyermeknótát, vadászkürtök szólalnak meg /nemcsak fanfárként/, majd egy női kórus után mi következünk!
Karnagyunk, Kata nagyon jó „magyaros” programot állított össze. Énekeltünk Karait, Bartókot, Bárdost többet is. A dalaink pörgősek, nagyon jó hangulat keletkezik. Hosszasan tapsolnak nekünk.
Szünet után több kórus énekét is meghallgathatjuk, többek között egy hatalmas, tán 60 tagú férfikart is, ami igen ritka. Nagyon szépen énekeltek! Aztán részünk volt egy különleges karvezetői stílusban is, ahogy a magyar mondja: „ahány ház, annyi szokás”. A karvezetést régebben tanulók nagy érdeklődéssel figyelték a fiatal „maestro” keze nyomát. Nem nagyon értük utol…
Röpke ismerkedés után /Lucia rokonai is megérkeznek/ szállásunkra sietünk, pihenni. A fiatalok /Szurival az élen!!!/ rendületlenül pingpongoznak, csocsóznak, billiárdoznak. A kollégium jól felszerelt sporttermei a rendelkezésünkre állnak ugyanis!
Október 22-én vasárnap Sambachba utazunk. A 711 éves templomban már folyik a mise, amikor megérkezünk. A bánáti illetőségű, Gyulafehérváron tanult Topits Egmond pap azonban nagyon ügyesen simítja el a helyzetet. Felvonulunk és szinte „belefolyunk” a liturgiába. A mély áhítatban lévő hívők meglepően szépen énekelnek. A mi dalaink is szépen szárnyalnak a templom ősi falai között. A meghatódás lesz rajtunk úrrá, amikor megtudjuk: kórustársunk, Lucia fiatalon, balesetben meghalt gyermekéért van a szentmise! Kifelé menet kislányok osztogatnak általuk rajzolt angyalkákat! Mindnyájan az albumunkban őrizzük e rajzocskákat!
A meghittre, sírósra varázsolt percek után szabadidőt kapunk a falucskában. Igazából akkor ismerszik meg egy ember, ha a környezetét is megnézed! – tartja a fáma. A falu minden portája, mint a patika! Tiszta, rendezett, szinte minden házra fel lehetne rakni a „Tiszta udvar, rendes ház” védjegyet. A bajorok különösen figyelnek arra, hogy évszakonként más és más formában mutassák meg természethez való hűségüket, szeretetüket. Ennyi őszi terményt, tököt, kukoricát, megformált életszerű bábot sehol nem látni, mint itt. Nagyon tetszett nekünk ez a környezet!
A templom melletti Hennemann nevű étteremben igazi német menüt fogyasztottunk ebédre: sonkaszeletet knédlivel, brokkolimártással és dinsztelt mivel is? A lelkes „konyhatündérek” között heves vitát váltott ki, hogy mit is eszünk: káposztát vagy répát? A csinos pincérnővel történt megbeszélés után a répa győzött! Nomeg, a finom bajor sör! Még az eddig nem sörisszák körébe soroltak is nagy örömmel kóstolgatták a finom nedűt. Vásároltunk is a Vendéglőben férjeink számára!
Az ízletes ebéd után Pommersfelden községbe utaztunk, s ott megtekintettük a hatalmas Weissenstein-kastélyt. /No, megint egy „kő” – mondaná Jutka!/ Johann Dientzenhofer tervei alapján épült ez a különlegesen gazdag kiállítású olasz-barokk palota 1711-19 között, a Schönborn grófi család egyik tagja, a mainzi hercegérsek nyári rezidenciájaként. Szép nagy park is kapcsolódik a palotához, a hosszan elnyúló istállót /Marstall/ mi ugyan nem annak néztük, de kedves idegenvezetőnk, Topits Egmond felvilágosított bennünket. De jó dolguk volt akkor a lovaknak!
A kastélyt egy Lucas von Hildebrandt nevű híres bécsi építész tervezte. Lépcsőházának pompája hihetetlenül szép. A kőkorlát mentén tüneményes duci kis angyalkák, azaz puttók emelik a kristálylámpákat a magasba. Meg is szerettük volna örökíteni /volt, aki meg is tette/, csakhogy tilos volt a fotózás. Ezért ki is kaptunk az idegenvezetőtől!
A kastély termeire a pazar bútorok, faliszőnyegek jellemzők. A hatalmas „Császár” teremben a 144 m 2- es csodás szőnyegen állva remek akusztikában énekeltük el az „Ave Maria”-t. A különleges kagyló-teremben /ami szerintem a giccs határát súrolta!/ újabb akusztikai próba: „Soli deo Glória hangzik fel.
A kastély egyik szárnyában képtár működik, van Rubens, Tiziano, van Dyck, Cranach, Dürer, Rembrandt és sok más közismert festő műve. Nyáron a kastély hangversenyek helyszínéül szolgál, alkalmi idegenvezetőnk Topits Egmond boldogan mesélte, hogy találkozott itt Kocsis Zoltánnal és tehetséges fiatal zenészeivel. /”Korosabb” kórustársaim bizonyára emlékeznek arra az emlékezetes koncertre Németországban, Kuselben, ahol Kocsis Zoltán vezényletével énekeltünk oratóriumot./
Kedves papismerősünk – akit bizonyára mindenki szívébe zárt a kórusból, nemcsak az erdélyi származásúak – megmutatta a kastély kápolnáját is, ahol szintén felhangzott a „Locus iste”. Ajándékkal és dallal köszöntük meg újdonsült ismerősünk odaadó német-magyar fordítását, s azt az emberi melegséget, amit szinte árasztott magából. A kastélyból kiérve mindenkinek képeslapokat vásárolt, nem feledve az együtt töltött perceket.
A hosszantartó, nehéz elválás után buszra szálltunk. Várt bennünket a szállás, és már mindenki kicsit hazafelé gondolt.
Október 23-án hétfőn korán reggelizünk, s 7.20-kor már a csomagokkal együtt buszon a társaság. Megtanultuk a pontosságot, mindenki igyekszik nem utolsó lenni. A hosszú út alatt végigperegnek az elmúlt nap nagy élményei! Bajorország szépsége, a kedves emberek, a gyönyörű táj! A földeken a betakarított tökök, mint a lénia – sort lehetne húzni mellette. Mindenütt a rendezett mezők, a tisztaság, – ahogy az a bajorokra jellemző.
Hazafelé Regensburgon át, ll.30-kor Passauba érünk. Kisebb csoportokba verődve próbálunk belezsúfolni valami látnivalót a rövid időre szabott kimenőbe. Ez bizony nehéz dolog!
Passau gyönyörű! Határváros Ausztria és Bajorország között, a Duna partján fekszik. Alexander von Humboldt a világ hét legszebb városa közé sorolta. A folyópartok mentén húzódó festői házsorai miatt „bajor Velencé”-nek is hívják. Három folyó deltájában alakult ki, ezek a Duna, az Inn és az Ilz. E három folyó összefolyásánál keletkezett félsziget-szerű földnyelven alakult ki az Óváros, az Altstadt.
A passaui Dómból csak egy percnyi csodát láthattunk, mert az éppen kezdődő orgonakoncert kiszorított bennünket. A Domplatzon megnéztük I. Miksa bajor király ércszobrát. A teret szebbnél szebb régi házak szegélyezik.
Keszthelyi Julika makacsságának és kitartásának köszönhetően a 112-es szoba tagjai ritka magyar nevezetességet tekinthettek meg a Frauenkloster Niedernburg román stílusú templomában. Első királyunk felesége, Gizella a templom déli oldalán lévő kápolnában nyugszik. Sírköve a két sassal és a kereszttel 1060-ból származik. Jó volt magyarul olvasni e hányatott sorsú szép királynénk életét a tablókon!
Boldog Gizella édesapja IV. Henrik bajor herceg volt. Nevét édesanyja, Gizella burgundiai hercegnő után kapta. Vallásos légkörben nevelkedett, de nevelőinek, főként talán Szent Adalbertnek sikerült meggyőznie arról, hogy nemesebb és nagyobb feladat egy félig pogány ország evangelizációján fáradoznia, mint a zárda nyugalmát választania. Adataink vannak róla, hogy a bajor udvarban a „barbár” országból érkezett István udvariasan és tapintatosan viselkedett vele szemben. Vajk-István és Gizella házasságkötésére 996-ban került sor a bajorországi Schereynben. A fiatal pár előbb nem Esztergomban élhetett, hanem Nyitrán. Koppány lázadásának leverése után Gizella Veszprémet kapta városául. Ezentúl Veszprém püspöke lett a magyar királynék gyóntatóatyja. István oldalán Gizella is tevőleges szerepet vitt a magyar kereszténység megerősítésében: az ő nevéhez fűzhető a veszprémi székesegyház építése. Veszprém városa nagyon szép szoborral „adózik” Gizella királynénak.
A boldog emlékezetű királyné, valamint bajor és magyar udvarhölgyei csodálatosan szép miseruhák százait varrták és hímezték. A király és hitvesének gyermekei közül csak kettőről van tudomásunk, az ifjan elhunyt Ottóról, ill. Szent Imre hercegről, akit a házaspár mélységesen gyászolt. Hézagos forrásainkból kiviláglik, hogy Gizella gyakran elkísérte férjét országjáró utazásaira, kettejük kapcsolata bensőséges volt. Gizellát példásan jámbor, bőkezű, vendégszerető asszonyként tisztelték. Szent István halála után, özvegysége kezdetén Gizella királyné olyan bőkezűen gondozta a rászorulókat, hogy gondnokság alá helyezték, Orseolo Péter politikai okokból be is záratta Gizellát. Végül 48 év után távozott magyar földről, hogy utolsó éveit a passaui monostorban élje le. Itt is szerényen viselkedett, önmegtartóztatást gyakorolt és böjtölt. Halálakor 75 éves lehetett. Relikviái ma is a niedernburgi templomban nyugszanak.
Hát ennyit illik tudni erről az adakozó szellemű királynéról mindenkinek!
A szép fekvésű Passau csodálatos város, Óvárosának röpke megtekintése bizonyára mindenkit arra sarkall, hogy mielőbb visszatérjen, és tüzetesebben megismerkedjen vele.
2006. október 23-án hosszas utazás után megérkezett Zalaegerszegre a Városi Vegyeskar. Élményekkel gazdagon feltöltekezve boldogan fogadtuk szeretteink ölelését. Köszönet ezért az útért még egyszer Fitz Luciának, aki energiát nem kímélve megszervezte, lebonyolította ezt a mesés utat!
Lucia, köszönjük! Ismered a mondást: Jövőre Veled, Ugyanitt!
Horváth Tamásné
szoprános
U.i.: Ez a napló Simon Jutka nélkül nem jött volna létre. Köszönöm!