/Útinapló a Városi Vegyeskar marli útjáról/
2004. március 25. csütörtök
2004. március 25-én hajnali fél 5-kor szakadó esőben indult útjára 77 zalai muzsikus /a Városi Vegyeskar és a Városi Szimfonikus Zenekar/, hogy megtegye az 1300 km-es távot Zalaegerszeg és Marl között.
A kapcsolat viszonylag fiatal: a Marlban élő magyarok ösztönzésére 1999-ben keresték meg az együttműködés lehetőségét Zalaegerszeggel. Megalakult a Marl–Zalaegerszeg Testvérvárosi Egyesület, amely azóta az élet számos területén kezdeményezett a két város polgárait érintő programokat. Ennek apropóján kaptuk a meghívást barátainktól.
A szűk busz, a komor idő, a korai indulás megtette a hatását – idegesek és komorak vagyunk. Ahogy világosodik, úgy nő a jókedv utastársaim körében. Ki az elfogyasztott italok hatására, ki a jóízű beszélgetések végett – a társaság lassan akklimatizálódik. Mozgásra nagyon nincs lehetőség, de ha megáll a busz, pillanatok alatt pattanunk fel a helyünkről – helyzeti előnybe kerülni fontos dolog a sztrádamegálló elegáns mellékhelyiségeiben…
Ebéd az ölünkből, hisz a tálcatartó alkalmatosság leszerelve/?/ – minek is az? Borulnak az italok, potyog az étel – nem számít – valahol várnak ránk!!!
Lassan haladunk! A busz matuzsálemi korú! Hát nem kiszúrja a német sztrádarendőrség? Mint a krimikben: követjük a felvezető fehér-zöld színben pompázó rendőrségi autót az első szervízig. Fékpróba háromszor, repülnek a csomagok – másfél óra múlva megszületik a döntés: Józsi /a sofőr/ 80 helyett 100 km/ó sebességgel „száguldozott” velünk, ezért pénzbüntetés jár. Még jó, hogy a fékpróbát így megúsztuk…
Hosszas telefonálgatások után lassan araszolunk a sötét éjszakában. Mikor érünk már oda? Egyáltalán várnak-e ránk ilyen késői órában, éjszaka 2 – fél 3 magasságában?
Megérkeztünk! És igen, türelmesen várakoznak német barátaink Marl főterén, mintha semmi dolguk nem lenne éjszaka! Mosolyognak, barátságosak! Gyors listaolvasás után ki-ki megtalálja vendéglátóját. Nagy az izgalom: vajon milyen helyre kerülünk mi négyen hölgyek, a szopránból?
Alex és Maria: mutatkoznak be nyugdíjas házigazdáink, miután hazaérünk. Kedvesek, mosolyognak esetlen viselkedésünk láttán. Egy idegen lakásba mit hová rakjunk? Az előszoba falán üres fogasok – a kabátjaink helye. Az étkezőben megterítve, a lakás pazar, mindenütt virágok, tulipánok, orchideák… Gyors ismerkedés – éjszaka van – s ki-ki elfoglalja a maga lakrészét a hatalmas, egyszintű családi házban.
2004. március 26. péntek
Kicsit korainak tűnik az ébresztő /aludtunk vagy 5 órát?/, s máris vár bennünket a finom, tartalmas reggeli. Majd Alex szól: menni kell! A pontosság a királyok /és a németek/ ékessége! Várnak bennünket a Polgármesteri Hivatalban. Zajos a társaság, ki-ki lázasan meséli az első benyomásokat! Mindenki nagyon elégedett! Újdonsült német barátaink nagyon szép, ízléses környezetben élnek!
Uta Heinrich polgármesternő fogadja a magyar küldöttséget. Tolmácsa egy szép barna hölgy /akiről kiderül később, hogy magyar származású és mellesleg ő is énekel a kórusban/. A rövid köszöntő után ízelítőt kapunk Marl város történetéből, megemlítve a legfontosabb ipari és kulturális létesítményeket.
A fogadás után ajándékokat vehetünk el egy asztalról. Mindenki kap fekete táskát, noteszt, tollat és prospektusokat.
Buszos városnéző körútra invitálnak bennünket. Így tudjuk meg, hogy Marl döntően iparváros, a környéken sok feketeszén-bánya fekszik. Erre alapozták a híres kémiai alapanyaggyárat, amely mára egy hatalmas komplexummá nőtte ki magát, ez a híres Chemiepark /Degussa Vegyi Üzem/.
E városban telepedett le 1960-ban a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin, aki a helybéli Philharmonia Hungarica nevű zenekar tiszteletbeli elnöke volt. /Azt tudnunk kell, hogy az említett zenekar az l956 után nyugatra kivándorolt magyarokból és azok leszármazottaiból tevődött össze./ Yehudi Menuhin nagy érdeme többek között, hogy az ő javaslatára lett október 1-je a Zene Világnapja; ő javasolta az UNESCO-nak. E napon a világon mindenütt zenével, koncertekkel ünnepelnek az emberek. A buszos városnézés után a Kémiai Parkban kapunk részletes eligazítást. Vetítettképes előadáson számolt be egy PR-dolgozó arról, hol helyezkedik el a gyár, mekkora, hány cégből tevődik össze, s hogy egyáltalán mit gyártanak. E termékeket rögtönzött kiállítással illusztrálta: volt ott stoplis sportcipő, babypelenka, kaucsuk-gumi, orvosi hajszálvékony cső, különböző szigetelőanyagok /a mi hungarocellünk-höz hasonló/ stb.
Az előadás után saját buszunkkal hatalmas kört írunk le az üzem területén – kiszállni és fotózni tilos – , csak a kerítés 17 km hosszú. Megnézzük a Rajnára telepített hajódokkot is, ahol épp egy tankert pakolnak be, így szállítva termékeiket a világ minden tájára.
Állófogadás következik az ebédlőben – svédasztal-rendszerű finom ebéd. Miután lecsillapodik éhségünk, kirándulni indulunk Münsterbe. A város olyan, mint egy ékszerdoboz. 800-ból származó román kori temploma megigéz. A Szent Pálról elnevezett dóm több átépítésen esett át, de megmaradt archaikus stílusa. Ámulva nézzük a félhomályban a szép oszlopfőket, szobrokat. Furcsa arcok néznek vissza ránk a régmúltból, némelyik kérdően rád tekint: honnan jöttél, vándor? A szép ikerablakok látványa Jákot juttatja eszünkbe, a mi híres római korú templomunkat! Lehet, hogy honvágyunk is támad egy pillanatra?
A város, a sétálóutca forgataga magába ölel minket. Apróságok után futunk, kis emlék, hogy ha hazamegyünk, emlékezzünk Münsterre!
Igyekszünk vissza, hisz a mai nap még tartogat egy élményt: az első próbát! Vajon milyen a Marli kórus? Kikkel fogunk együtt szállni a dalok szárnyán? Egy hatalmas teremben gyűlünk össze a Willy Brandt Iskolában – egyelőre még szólisták nélkül. A műhelymunka fárasztó, hisz nagy a meleg, kevés a levegő. Händel zenéje /a híres Messias c. oratórium/ azonban összekovácsol bennünket. A szünetekben kíváncsian méregetjük egymást, vajon ki mivel foglalkozhat? Rengeteg az idős ember – tudjuk meg a szopránban éneklő brassói származású, magyarul beszélő fehérhajú hölgytől. Mosolyogva meséli, hogy a fiatalok más elfoglaltság után néznek. Az idősek viszont szeretnek egyletekbe tömörülni, amely összefogja őket, programokat szervez számukra.
A próbákat vezető Armin Klaes precízen irányítja a kb. 140 éneklő embert. Pontosan fél 10-ig dolgozunk együtt, majd érkeznek a vendéglátók, és máris szállítanak bennünket haza.
Lefekvés előtt nagy dumaparti az asztalnál – kézzel-lábbal mutogatva, írással, merthogy a nyelvet nem „bírjuk”. Bősz fogadalmak is elhangzanak: amint hazaérünk, rögtön elővesszük a német tankönyveket! Aztán jön az álom, az enyhet adó… – altató nélkül ringatózunk a zene hullámain!
2004. március 27. szombat
Kemény próbára gyűlünk össze délelőtt. Mindenki kedves, mosolyog – a szép tágas üvegfalakkal borított iskola barátságos, tavaszi virágzó bokrok, aranyesőágak integetnek befelé. Ismerkedünk egymással és a zenével! Miről is szól ez a darab, melyet Händel, a kiváló német zeneszerző 24 nap alatt írt meg? A Messias az egész egyetemes zeneirodalomnak legalább olyan örök értéke, mint Bach Máté passiója, vagy Beethoven IX. szimfóniája /melynek Örömóda-részletét az Európai Unió szignáljává választotta!/ A Messias Jézus életének története, küldetésének értelme. Szövegét a bibliai történetnek megfelelően Händel barátja, Charles Jennens írta. A mű Jézus születéséről, az emberiségért vállalt megpróbáltatásairól, haláláról és feltámadásáról szól. Minden együtt hirdeti: az Élet legyőzi a Halált, az igazság diadalt arat, az Ember küzdelme tehát nem hiábavaló.
E komoly gondolatokat átélve mi is azt reméljük, a 3 órás próbák gyümölcse, a „mű” beérik, és a vasárnapi este koncertje méltó lesz Händel szelleméhez. Tán a mi közönségünk is átéli majd azt a „meg-rendülést”, amit III. György élt át, amikor meghallván Händel csodálatos „Halleluja”-kórusát /a híres 43.-at/ felállt, vele együtt udvartartása is, és e tettel szinte egy hagyományt alapozott meg: a világon mindenütt a Halleluját állva hallgatják-éneklik végig az emberek.
Hogy stílusos maradjak: állva fogyasztjuk el csekély ebédünket, majd 2 órakor elindulunk Kölnbe!
Először a híres csipkés dómhoz megyünk, melyet messziről elárul a tömeg. A világ minden tájáról érkeznek ide turistacsoportok. A templom előtti téren galambok tanyáznak, akár Velencében, a Szent Márk téren. Besodródunk a tömeggel. Szent áhitat! A kinti zaj megszűnik, a látvány torokszorítóan szép! Hatalmas méretek, fantasztikus főhajó. Az előre beharangozott nagy látványosság – Európa legnagyobb 3 részes középkori oltára – sajnos bezárva díszes kovácsolt vaskapuval – nagyböjt idején nem látogathatja senki ember fia. A korpuszok mindenütt lila lepellel letakarva, majd húsvétkor ismét láthatók lesznek. Csalódottan félrelépünk, szerettük volna látni azt az oltárt, amelynél a kölni érseknek megvolt az a kiváltsága, hogy a néppel szembefordulva tarthassa a misét.
Kemény euróért viszont lemehetünk az altemplomba /modern lifttel/. Odalenn a félhomályban csodás ékszerek, kelyhek, ereklyetartók eredeti csontokkal – kollégánk, Nagy Laci a tenorból lelkesen magyaráz. Szabályos tárlatvezetést tart a drágakövek és a kegytárgyak világáról. Ámulva nézzük a csillogó csodát – az arany bőségét, a drága- és féldrágakövek ragyogását. Szinte megbabonáz bennünket a látvány. El is késünk a megbeszélt randevúról…
Köln, ez a csodálatosan szép német város nagyon régi. A római kori világban princípium volt. A régi városháza oszlopos felépítésű, tipikusa római kori építmény. Az oromzatán lévő dombormű gladiátorok harcát ábrázolják oroszlánokkal. Justiciánus, az igazság istennője áll középen, kezében karddal és mérleggel. Futunk Ursula nevű idegenvezetőnk után, oldalt román kori templomokat hagyunk el /12 ilyen régi temploma van a városnak/, de bemenni, sajnos, egyikbe sem lehet. Az ókori ásatásokat üveglappal fedik, így jól láthatók a csodálatos mozaikképek, melyek hihetetlenül épen megmaradt faunokat és istenségeket ábrázolnak. Kijutunk a Rajna-partra. Szépséges, akár a mi Budapestünk! Hidak ívelnek át a sodró folyó fölött. A parton kellemes vendéglők hívogatnak. A hirtelen jött tavaszban kedvünk van kiülni egy nyitott teraszra. Egy fekete szaxofonos fiú fújja lelkesen – jazz-dallamok szállnak a friss légben, sörözünk-kávézunk, ki-ki kedvére, és lapokat írunk ismerőseinknek.
Mielőtt beszállnánk a buszba, ki-ki pénztárcájának tartalmától függően vásárol. Egy leporelló a feledhetetlen csipkecsodáról, képeslapok, egyesek 4711 elnevezésű kölni kölnit vesznek. A buszban a rosszmájúak egyből azonosítják a Pitralon nevű kommersz, régen használatos magyar arcszesszel. Hiába, a világ nagyot haladt előre!
A Givengy-k, a Naoimi Campbell-féle Exult-ok és a Salvatore Dali-féle Dalistyle-k korában a 4711 már csak „pacsuli” lehet.
Este 8 órakor érünk vissza Marlba. Vendéglátóink gulyáspartyra invitálnak egy hatalmas, de hangulatos étterembe. Sajnos, hamar beigazolódott a gyanúnk: a németek gulyása finoman kifejezve is egy „elfuserált” paprikás krumpli néhány nokedlidarabkával feltuningolva. A gulyás – mint azt mindenki tudja – tipikusan magyar étek. Ezt minden magyar háziasszony remekül tudja készíteni, nem is beszélve férjeink gulyás-készítő tudományáról…
Fáradtan kavargattuk a mély műanyagtányérban felszolgált „német gulyást”, és a hazai ízekre gondoltunk! No meg, a másnapra: a koncert napjára!
2004. március 28. vasárnap
Hála a nyári időszámítás miatti óraállításnak – 1 órával többet pihenhetünk. Reggeli, pakolás és frizurakészítés után utolsó próbánkra készülünk – immár a marli színházba, szólistákkal! Itt szeretném megemlíteni azokat az énekes szólistákat, akik énekes tudásukkal, profizmusukkal és hihetetlen közvetlenségükkel támogatták a közös produkciót: Jana Stehr /szoprán/, Verebics Ibolya /alt/, Keönch Boldizsár /tenor/ és Andreas Jören /basszus/.
A próba hosszú, fáradságos, mindenki idegesebb a kelleténél, hiába: az egészséges stressz az előadás előtt szinte kötelező!
Az elhúzódó gyakorlás után finom ebéd következik leves nélkül/ itt nem divat a leves? – már úgy vágyunk rá!/. Sietve készülődünk, mert igyekezni kell! Fotózkodás a medencés virágoskertben, Alex-szel, Mariával! Még a télikert orchideáit sem örökítettük meg! Igyekszünk mindent megörökíteni, míg Alex és Maria készül /merthogy természetesen ők is jönnek a koncertre/.
Szaporodnak a csomagok az előszobában. A Lady-quartett /így nevezett el bennünket kedves vendéglátóink, mivelhogy négyen laktunk náluk/ búcsúzik!
Két autóval /mit autóval, autócsodával/ robogunk mozgáspróbára. Hogyan áll fel 140 ember egy színpadra, s ki melyik oldalról vonul fel? A német precizitás itt is működik: kettéválasztva középen a hatalmas pódiumot, a sorok számát táblákon feltartó felvezetők egyből a helyzet urai. Hiába a németek pontosak, és ez minden szituációban megmutatkozik.
5 óra: beéneklés. A marliak elegáns fekete ruhában, de látszik a szemükön, hogy tetszik nekik a mi csodafehér-csipkés-muszlinbetétes blúzunk, s a fekete maxiszoknyánk. Fekete kottatartók kerülnek elő. Mindenki feszült figyelemmel kíséri a történéseket.
Fél 6: a délelőtt üresen tátongó nézőtéren egy gombostűt sem lehet leejteni. Mindenki kíváncsi a közös produkcióra!
6 óra: A Jupiter-lámpák fénye elárasztja a „világot jelentő deszkákat”. Kezdődik a koncert!
És száll a zene: a zenekar remekül játszik, a fiatal dirigens szinte „táncol”, a hatalmas kórus egyszerre lélegzik, egyszerre áll fel, vagy ül le, a kórustételek szépek, lázasan fújjuk a dalokat, hisz alaposan megtanultuk.
Nincs már nehézkes német szöveg, fullasztóan hosszú dallamív, csak a „mű” van, a Messiás, amely 1742. április 12-étől /Írországban, Dublinban adták elő először/ napjainkig megtölti a színpadot, szétárad a nézőközönség felett, s hatásával megdermeszti a hallgatóságot. Néma csend, majd kitörő tapsvihar. Boldogok vagyunk, és megkönnyebbülünk – a rengeteg próba gyümölcse beérett – a koncert frenetikus sikerrel befejeződött.
A tomboló taps és a levonulás után gyors átváltozás a kulisszák mögött /akárcsak a „nagyok”/, s irány a színház előcsarnokába!
Fogadás! Elköszönő szép szavak, ajándékátadás-átvétel, felszabadult mosolyok, fotózkodás a fiatal, közvetlen karmesterrel, a szólistákkal – s egy hatalmas pizza-party – ki tudja, hány ízzel, hány fajta variációval, amolyan nagyon fiatalosan és modernül. Folyik a pezsgő, a jellegzetes német almalé, finom borok…
De az örömbe üröm vegyül: búcsúznunk kell szállásadóinktól. Bősz ígérgetések: írunk, és képeket küldünk és hívjuk őket! Ez a szép kapcsolat nem szakadhat meg! S ha minden igaz, jövőre veled nálunk: – mondjuk. A mű szinte kínálja magát: jövő nyáron a marliak eljönnek hozzánk, és az egerszegi közönség is bebizonyíthatja, tudja, hogyan kell hallgatni Händel oratóriumát, a fenséges Messiást.
Az élmények bűvöletében állunk a színház feldíszített előterében. Fáj a szívünk, hogy vége a nagy „csodának”. A koncert véget ért. Mi a busz felé vesszük utunkat. Integetők sorfala mellett gurulunk ki lassan a parkolóból:
„Agyő Marl, a viszontlátásra Zalaegerszegen.”
Utóirat: 2004. március 29-én hétfőn este 6 órakor megérkezett külföldi útjáról 77 zalai muzsikus. Fáradtan, de sok-sok élménytől eltelve kászálódtunk le a kényelmetlen, szűk buszból. Kitörő örömmel fogadtuk ránk váró ismerőseink ölelését, s büszkeség töltötte el szívünket: e jól sikerült koncerttel hozzájárultunk ahhoz, hogy Zalaegerszeg és Marl testvérvárosi kapcsolata elmélyüljön. Külön öröm számomra, hogy az iskolából rajtam kívül részese lehetett ennek az élménynek tanítványom, Ferencz Rita 12.A osztályos tanulónk is.
Horváth Tamásné